„olyanok vagytok kezemben…, mint az agyag a fazekas kezében.”
(Jer.18:6)
Isten formál, alakít és javít bennünket. Ez néha könnyebb, néha nehezebb Számára és számunkra. Nekem is van néhány olyan tulajdonságom, amelyből régóta szeretnék változni, de úgy érzem, nem megy. Legalábbis hosszú távon nem. Vágyom arra, hogy tanítson, de amikor jön a helyzet, akkor a legkevésbé sem ez jut eszembe.
Egy nap azon vettem észre magam, hogy miközben koncentráltam, hogy türelmes legyek (erővel és akarattal, úgy döntve, hogy az leszek…) Isten egész mást tanított rajtam keresztül. Én akartam tanulni és azon kaptam magam, hogy Isten használ a tanításra. A gyerekekkel sokat szoktunk beszélgetni az emberi kapcsolatokról, kommunikációról, reakciókról stb… Napok óta visszatért: „Légy kedves!” és persze jött a „De…”, majd részünkről a válasz: „akkor is, légy kedves!”.
Egyik gyermekünket vittem egy osztálytárshoz és nem bírtam leparkolni, csak egy másik ház kerítése előtt. Akinek családi háza van, tudja, hogy senki sem örül ennek. Hát ez így is volt, rögtön megjelent az ott lakó hölgy. Elkezdtem vele beszélgetni és persze megnyugtattam, hogy nem akarom itt hagyni az autót, csak nem találom a címet sem tulajdonképpen. Nagyon kedves lett a barátságos indítás után, és az autót is ott hagyhattam, amíg gyalog megtaláltuk az úticélt. Rögtön bevillant: „légy kedves!” és meg is beszéltem a kocsiban maradt másik gyermekünkkel, hogy szemmel látható, érezhető a változás a másik emberben, ha a hozzáállásunk jó. Amikor elindultunk a háza elől, a hölgy még gyorsan kiszaladt, hogy el tudjon köszönni.
Halleluja, hát erről beszélgetünk!
Egy másik történet: bevásárlás a 4 napos ünnep előtt. Mindenki tömött kosarakkal áll a pénztárnál. Az én kosaramban csupán két termék van. A mögöttem álló idős házaspár meg is szólalt: „csak két dolog, ami kell!” Vehettem volna rosszul a megjegyzést, hiszen minek nézi, hogy mit veszek, mi köze hozzá? stb… de nem így vettem. Elnevettem magam és mondtam: „hát igen, ez kimaradt az előző körből, pedig mindig napokig írom a listát, amit persze otthon felejtek, amikor elindulok vásárolni.” „Hát ez velünk is rendre előfordul.” Nevettünk immár együtt, majd megbeszéltük, hogy ki mit főz majd a négy napban. Jó volt kedvesnek lenni, és őszinte öröm volt bennem és bennük is, amikor elbúcsúztunk.
Ha a mi hozzáállásunk jó, az kihat a környezetünkre és ránk is pozitívan hat vissza.
Jó ezt megtapasztalni!
Szeretettel: Dr. Nagyné Dr. Hegedűs Mónika