Kedves Testvérek!
Egy személyes élethelyzetet szeretnék Veletek megosztani, ami nemrég történt és nagyon kedves, mosolyogtató volt. Mi keresztények jól tudjuk, hogy az apák szeretete, szerepe, tekintélye mennyire meghatározó, és gyermekeink Isten-képének alakulása is milyen nagymértékben függ az apa-képtől.
Egyik gyermekünk eltörte az ujját és gipszet kellet viselnie. Nagyon hősies volt, nem panaszkodott, hanem ugyanúgy megoldotta a mindennapi teendőit. Azonban közeledett a családi nyaralás. Egyre jobban foglalkoztatta, hogy a Balatonon már jó lenne, ha a könyök alá érő gipsz nem zavarná. Ment az alkudozás, hogy esetleg le lehet-e előbb venni… Hát nem lehetett, de amikor megtudta, hogy az elutazás reggelén viszont apa már leveszi a gipszet, akkor nagy örömmel kiáltott fel: „ez az apa olyan kegyelmes!”.
A gyermeki öröm, őszinteség lenyűgöző tud lenni, és ilyenkor az ember szívéhez nagyon közel jön az az Ige: „…ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18:3b) Legyünk hát olyanok! És ami még ezen is túlmutat, hogy mekkora felelőssége van az apáknak abban, hogy gyermekükben milyen Isten-kép formálódik és hogyan! Vannak olyan családok, ahol nincs jelen az apa, vagy nem úgy, ahogyan kellene. Ezen gyermekeknek is tudunk és feladatunk is segíteni.
Ha most elgondolkozol azon, hogy a környezetedben van-e olyan gyermek, akinek legalább néha tudnál segíteni a helyes Isten-kép formálódásában, akár mint apa, akár mint család, akkor már hozzájárulsz Isten munkájához: „…aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” (Máté 18:5)
Ha ezt komolyan vesszük, akkor talán máris elénk jött, hogy kinek lenne segítségre szüksége ezen a téren.
Cselekedjünk hát!
Szeretettel: Dr. Nagyné Dr. Hegedűs Mónika