A végső dolgok

Hisszük, hogy az ember létezése a fizikai halállal nem ér véget, csak földi testünk fejezi be működését. Bibliai látásunk szerint a halál után a megváltottak élvezik Isten közelségét, a bűnösök tőle elszakadva szenvednek. Ez az állapot (melyről a Szentírás nem ad teljes képet) az eljövendő ítéletkor éri el teljességét. Hisszük, hogy Jézus Krisztus ismét eljön erre a világra teljes hatalmával és dicsőségével. Bibliai látásunk szerint először csak a hívők találkoznak vele: a meghaltak feltámadnak, az élők megdicsőült testet öltenek és együtt elragadtatunk Urunk elé.

Ez idő alatt zajlik a gonoszság beteljesedése, az Antikrisztus uralma a földön, aminek Jézus Krisztus mindenki által látható eljövetele és győzelme vet véget. Megítéli az akkor élő népeket és megvalósítja földi uralmát, amelyet a Sátán által fellázított emberek végső lázadása zár le. A végső lázadást a végső ítélet követi. Hisszük, hogy a végső ítéletkor a Sátán, a lázadó angyalok és az Istent elutasító emberek örök kárhozatra kerülnek. A megváltottak örök dicsőségben, Isten közelségében élnek az újjáteremtett világon. Megdicsőült testükön nem fog többé a fájdalom, a betegség, a romlás és a halál. Nem lesz több bűn, szenvedés és szomorúság, Isten lesz minden mindenekben.