Megtérés és hit

Hisszük, hogy a megváltás teljes egészében Isten kegyelmének műve, melyet az ember megtérés és hit által fogadhat be. A megtéréskor az ember felismeri, hogy bűnös módon, Istentől elidegenedve, ellene lázadásban élt. Úgy dönt, hogy eddigi életének hátat fordítva kész megalázni magát Isten előtt. Befogadja Őt, mint élete Urát és a megváltást, amit elkészített Jézus Krisztusban.

A megtérést követi a gondolkodás folyamatos megújulása, ahogy felismerjük hazug felfogásainkat, és Isten igazságához fordulunk helyette. A megtéréskor az ember hit által enged a Szent Szellem meggyőzésének, igaznak fogadja el Isten Igéjének kinyilatkoztatását, és nem bírálja felül értelmével. Felismeri, hogy életében a megváltás és üdvösség minden munkája Isten kegyelméből, Jézus Krisztus befejezett műve, és a Szent Szellem hatalma által történik, és nem a saját érdeméből. Mindezt hálával fogadja Istentől, és bizalommal fordul felé.
   
Hit által válik az ember kedvessé Isten előtt, és nem cselekedetei alapján; hit által nyer bizonyosságot üdvösségéről és a láthatatlan valóságról. Az élő hit szükségszerűen megnyilvánul a szeretetben, megváltozott, Isten iránt engedelmes életben, mely a hitet egyre teljesebbé, és a külvilág számára tapasztalhatóvá teszi.