Jézus Krisztus személye és a megváltás műve

Hisszük, hogy az örökkévaló Fiú megváltásunkért hozzánk hasonló emberré vált, miután anyja, Mária szűzi állapotban a Szent Szellem által fogant és megszülte Őt. Isteni mivolta ezáltal nem szűnt meg, de önként adta fel örök dicsőségét és hatalmát, hogy emberként az Atya iránt teljes engedelmességben éljen. Bűntelen életével bemutatta az Atya lényét és szeretetét. Tökéletesen betöltötte Isten törvényét az egyedüli igaz és szent ember volt. Ő volt a próféták által előre megígért Messiás. 

Hisszük, hogy önként vállalt kereszthalálával Jézus Krisztus helyettes áldozat lett minden ember számára. Magára vette bűneinket, betegségeinket, a bűnért járó átkot és halált, és megromlott bűnös természetünket. Tökéletes engesztelést szerzett, helyreállította közösségünket az Atyával. Hisszük, hogy a harmadik napon az Atya feltámasztotta Jézust a halálból, aki megjelent tanítványainak, majd visszatért a mennyei dicsőségbe, az Atya jobbjára, és elküldte a megígért Szent Szellemet. Övé lett minden hatalom mennyen és földön. Szüntelen közbenjár a benne hívőkért, és egy napon visszatér értük, hogy örökké vele legyenek. Nem csak halálában, de feltámadásában is helyettesünk lett: Általa járhatunk megújult életben. 

Hisszük, hogy Isten személyválogatás nélkül mindenkinek felkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást, és az ember saját maga dönthet, hogy elfogadja vagy elutasítja.