Tisztelt Lelkész Úr!
A szüleim már gyermekként elkezdtek segíteni megismerni Jézust. Egy keresztyén gyülekezetbe jártunk ahol részt vettem a gyerekek számára fenntartott foglalkozásokon. Ekkor még nem igazán értettem semmit, de éreztem Isten közelségét. Nagyon boldog gyerekkorom volt, sokan elfogadtak, és nagyon hamar sikerült beilleszkednem a közösségekbe. Ebben az időszakban sokat imádkoztam, és minden apró dologgal kapcsolatban Istent kerestem. Számtalanszor segített rajtam, bármilyen kérdéssel/kéréssel fordultam felé. A gimnáziumi tanulmányaim kezdetén azonban nem jártam már az Istentiszteletekre, de nem hagytam fel Isten keresésével, és megismerésével. Úgy éreztem, hogy az Úrral való kapcsolatom nem romlott meg, de szeretné, ha egy közösségbe visszatérnék, mert ugye "egyedül" az ember könnyebben eltéved. Még a gimnáziumi évek alatt egy nyáron ellátogattunk csoportosan a pannonhalmi apátságba. Nagyon megfogott a hely, és a szerzetesi élet is tetszett. Igyekeztem mindig is és a mai napig a Biblia szerint élni, az életem minden pontján igyekszem Istent keresni, próbálok mindenkit elfogadni, nyitott lenni, a másik szemszögéből megvizsgálni a dolgokat, de úgy érzem, hogy nem vagyok teljes, nem tudom teljességgel szolgálni az Urat. Nem vagyok harmóniában önmagammal, úgy, mint gyermekként. Egy ideje már érlelődik bennem az a belső gondolat, hogy megpróbálnám a szerzetesi életet. Az lenne a fő kérdésem, hogy Istennek erről mi lenne a véleménye? (és a Biblia szerint ez mennyire lenne helyes, vagy elfogadható) Azért szeretném, ezt az életformát választani, mert úgy érzem, hogy így tudnám a legjobban szolgálni az Urat, és az én lelkemnek is jót tenne. 23 éves vagyok most, és belevágtam már egy pár dologba, de nem éreztem magam jól, és haszontalannak éreztem, amit csináltam, továbbá úgy éreztem, hogy az emberek nem fogadtak el. Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel: Kerekes Áron
Kedves Áron!
Először is elnézésed kérem, hogy nem sikerült hamarabb válaszolnom. Köszönöm a bizalmadat. Nehéz kérdést tettél fel, aminek több oldala is van, igyekszem részletesen válaszolni.
Azt írtad, gyermekkorod óta volt kapcsolatod Istennel, de az utóbbi időben már nem vagy harmóniában önmagaddal. Istennel kapcsolatban elsősorban azt érdemes világosan látni, hogy a vele való tartós, biztos kapcsolatnak van egy kizárólagos alapja, amire építhetünk. Ez az alap semmiképp sem lehet az, hogy mi a kifogástalan életvitelünkkel érjük el Isten elfogadását. Ez az alap maga Jézus Krisztus, illetve az az áldozat, amelyet a kereszten elvégzett értünk:
ApCsel 4,12 …és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk."
Róm 3,22-25a Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.
Ha hittel elfogadjuk a megváltást, amit Isten elkészített Krisztusban, ha megtérünk hozzá, és befogadjuk Őt az életünkbe, csak akkor jöhet csak létre tartós, biztos kapcsolat Istennel. Ezért az első kérdés, hogy megtörtént-e ez a hitbeli döntés a részedről? Személyes megváltód lett-e Jézus Krisztus? Ha igen, Isten elfogadott téged kegyelemből, cselekedeteidtől függetlenül, és örök élettel ajándékozott meg.
A második lépés a személyes közösség ápolása Istennel imában és a Szentíráson keresztül. Ez a személyes kapcsolat nem olyan, amit „be lehetne spejzolni” hosszú időre, hanem napról napra kell életben tartani. Így lesz Isten megtartó, megszilárdító, útmutató módon jelen a hétköznapjainkban.
A harmadik lépés az, hogy csatlakozunk egy élő hitű keresztény gyülekezeti közösséghez, amely szellemi otthonunkká válik, és megadja számunkra azt az egészséges keretet, amin belül Istent másokkal együttműködve szolgáljuk. Ez elsősorban nem felekezeti, hanem hitbeli, szellemi kérdés. Semmiképp sem hiszem, hogy bármelyik keresztény felekezet egyedül üdvözítő lenne, hiszen az üdvösséget nem emberektől, hanem Istentől kapjuk; ezért aztán sok ilyen közösség létezik, amelyhez valaki csatlakozhat. Egy jó gyülekezetben tisztán hirdetik az evangéliumot, megszentelt életre törekednek, és szeretetteljes közösséget ápolnak a tagok. Legtermészetesebb, ha az lesz a gyülekezetünk, ahol megtérünk, találkozunk Istennel. A legtöbb ember valamilyen baráti, családi szálon keresztül kerül kapcsolatba egy ilyen közösséggel, de lehet, hogy mások lakóhely szerint, vagy egyéb szempont alapján választanak maguknak gyülekezetet.
Azt írtad, hogy megfogott téged a pannonhalmi apátság, és a szerzetesi élet. Gyülekezetünk nem gyakorol szerzetesi életformát. Ez nem jelenti azt, hogy valakinek ne lehetne ilyen elhívása. Fontos, hogy különválasszunk két kérdést. Az egyik a gyülekezeti közösség megtalálása, erre minden kereszténynek szüksége van az egészséges hívő élet megéléséhez. A másik a szerzetesi életforma, amely rendkívül speciális formája a hívő életnek, és csak keveseknek adatik meg, hogy ebben a formában szolgálják Istent.
Azt írtad, hogy nem tudod, mi lehet erről a kérdésről (a szerzetesi élet vállalásáról) Isten akarata. A magam részéről kicsit távol áll tőlem ez az életforma, de elvben el tudom hinni, hogy áldás lehet, ha valaki valóban Isten elhívása alapján gyakorolja. Pálnak például volt ilyen elhívása, az ún. cölibátus kegyelmi ajándéka:
1Kor 7,7,9 Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy. …Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.
Elvben tehát lehet a válasz igen, de a kulcskérdés pontosan az, hogy van-e erre neked személyes elhívásod, vezetésed Istentől. Ezt a kérdést ugyanis senki más nem döntheti el helyetted. Ha nem személyes elhívás alapján lennél szerzetes, akkor annak az életformának a korlátait nem fogod tudni jól hordozni – ebben valószínűleg egyet értenének a pannonhalmiak is. Azt tudom javasolni, hogy előbb mindenképp keress egy nem szerzetesi módon működő közösséget, és először arra törekedj, hogy az életed megszilárduljon a gyülekezeti testvérekkel és Istennel való közösségben. Ezt a döntést pedig mindenképp halaszd el addig, amíg nem tudsz Istennel élő személyes kapcsolatra, szilárd személyes vezetésre szert tenni.
Ha van még kérdésed, a továbbiakban személyesen beszélhetjük meg. Szeretettel:
Kerekes Ernő
lelkipásztor