Úgy érzem, az Istenhívő emberektől elvárja mindenki, hogy nyugodjon bele betegségébe és adjon példát, milyen "alázatos " szívvel viseli a betegségét, Jézus szelídségéhez hasonlóan. Én most beteg vagyok, és nagyon szeretnék meggyógyulni, de az ehhez szükséges "élni akarás " hogyan egyeztethető össze Isten akaratának elfogadásával? Köszönöm előre is a választ!
Mónika
Kedves Mónika,
Köszönöm a bizalmat, hogy hozzánk fordultál a kérdéssel. Az elvárás, amit a kérdésedben megfogalmaztál, sokkal inkább egyfajta felszínes, közhelyes hozzáállást tükröz, mint akár Jézusnak, akár a Biblia egészének hozzáállását. Nehéz és összetett kérdésről van szó, amit csak több oldalról lehet megközelíteni, én sem állítom, hogy teljes körű választ tudnék adni, már csak terjedelmi okok miatt sem. Mi volt Jézus hozzáállása a beteg emberekhez?
János 5:5-6: "Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni?”
Márk 10:51-52: "Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.” Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged.” És azonnal újra látott, és követte őt az úton."
Máté 15:10-12,22: "Megkérdezték Jézustól: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” - hogy vádat emeljenek ellene. Ő pedig ezt mondta nekik: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!” Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. Amikor Jézus ezt megtudta, eltávozott onnan. Sokan követték; ő meggyógyította mindnyájukat,… Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott."
Máté 14:14: "Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket."
Még rengeteg példát lehetne felhozni az evangéliumokból, hogy Jézus milyen együttérzéssel fogadta a hozzá különböző szenvedéssel, betegséggel forduló embereket. Nem tudok egy esetről sem, amikor egy őt kérő beteg embert elutasított volna. Néha úgy tűnik, kifejezetten bátorította őket a kérésre, mint a bénát a Bethesda tónál. Elsősorban azt a következtetést akarom levonni ebből, hogy Isten számára természetes, hogy egy beteg ember meg akar gyógyulni, egy halálveszélyben levő életben akar maradni. Semmiképpen sem tekinti bűnös, önző vágynak önmagában. Ha a gyógyulás vágya önmagában helytelen dolog lenne, akkor ez azt jelentené, hogy az orvostudomány is tulajdonképpen Isten akarata ellen harcol. Mi viszont Isten ajándékának tekintjük az orvostudományt is, mert segít a szenvedő embereknek.
Az is igaz, hogy Istent a betegség meggyógyításánál is jobban foglalkoztatja az ember elveszett, bűnös állapota. Jézus ezért nem csak gyógyította, de megtérésre is hívta az embereket, és figyelmeztette őket, hogy mi a legeslegfontosabb dolog:
Márk 8,36 - Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
Jézus gyógyításai híradások voltak arról, hogy Isten mennyire szereti az embereket, és hogy az életük teljes megoldását csakis őnála, a vele való élő közösségben találják meg; nélküle elveszettek, sötétségben élnek. Az Újszövetség arra is biztat, hogy imádkozzunk beteg embertársaink gyógyulásáért:
Jakab 5:13-16: "Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének".
A gyülekezetünkben imádkozunk egymásért, és már sok gyógyulást tapasztaltunk Isten hatalma által, de úgy is, hogy egy kockázatos kimenetelű orvosi beavatkozás jól sikerült. Voltak azonban olyan esetek is, amikor azonban nem gyógyult meg, akiért imádkoztunk, sőt meg is halt. Nem tudunk minden esetet megmagyarázni. Néha ugyan nyilvánvalóan szerepet játszik a bűn vagy a hitetlenség, de sokszor nem ez a helyzet, és csak ront egy beteg helyzetén, ha ok nélkül vádoljuk (pl. Jób barátai), vagy megfosztjuk a reménységétől. Mint hívő ember, megtapasztaltam, hogy mindenképp az a legfontosabb, hogy gyermeki bizalommal Istenre bízzam magam, személyes közösségben legyek vele:
Máté 23,12 - Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik (Isten megalázza), és aki megalázza magát, felmagasztaltatik (Isten felmagasztalja)."
Az alázat ellentéte nem a gyógyulni, élni akarás, hanem a lázadás, önfejűség, keményszívűség, felfuvalkodottság, stb. Az alázat azonban hozzásegít, hogy keserűség és reménytelenség nélkül, békességgel tudjunk túljutni az életünk legnehezebb, számunkra érthetetlen nehézségein is:
Filippi 4:11-13: "Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem".
Szeretettel,
Kerekes Ernő