Elszakadás

Kedves Mária!

Köszönöm a kérdésedet, a bizalmat. A kérdésedre csak több szempont alapján tudok teljes körű bibliai választ adni:

1.) 1 Mózes 2:24: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté."

Ez az ige azt jelenti, hogy a házassági szövetségkötés nyomán új minőség, új családi kötelék jön létre, amely erősebb a korábbi családi köteléknél (amely továbbra is megmarad, csak már nem elsődleges). A házasfelek már nem tartoznak azzal az engedelmességgel, mint korábban, a házasfeleket a szüleik már csak tanácsolhatják, nem irányíthatják. Ha egy szülő továbbra is – akár erőszakos, vagy manipulatív módon – irányítani próbálja a házasfeleket, nyomást gyakorol rájuk, akkor ez az, ami olyan egészségtelen „lelki szállá” válhat, amit el kell vágni. Ez imádság által, és egészséges határok felállítása által történik, nem tartozhat bele a szülők iránti durva, tiszteletlen viselkedés.

2.) Máté 15:4-6: "Mert Isten ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” Ti pedig azt tanítjátok, hogy aki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni – annak nem kell tisztelnie az apját. Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért". 1Tim 5:4,8: "Ha pedig egy özvegyasszonynak vannak gyermekei vagy unokái, akkor ezek először azt tanulják meg, hogy saját családjukról istenfélő módon gondoskodjanak, és hálájukat szüleik iránt így róják le, mert ez kedves Istennek. …Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél".

Ez az elszakadás nem jelenti azt, hogy megszűnt volna köteles tisztelet, hála és szeretet a szülők iránt. Jézus ebbe azt is beleérti, hogy kötelességük gondoskodni szüleikről, ha azok rászorulnak. Ez a gondoskodás még az egyéb vallásos anyagi áldozatvállalásnál („korbán”, a Templomnak szánt áldozati ajándék) is fontosabb. A szülők iránti tisztelet és gondoskodás a hívő élet szerves része, Istent tisztelem az által, amikor a szüleim iránt tisztelettel vagyok.

3.) Lukács 14:26: "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom".

Ez az az ige, amire támaszkodva szokták egyes hívők azt az elvárást támasztani másokkal szemben, hogy a természetes családjától szakadjon el, és a gyülekezeti közösséget minden tekintetben részesítse előnyben.

Nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor ezt az igét értelmezzük. Az egészséges bibliaértelmezés alapja, hogy egyes igehelyeket (különösen azokat, amelyek nem teljesen magától értetődőek) nem lehet önállóan, csak a teljes Szentírás fényében, más, arra kérdésre vonatkozó igékkel összevetve tudunk jól megérteni és alkalmazni. A helyes értelmezés hasonló, mint az 1 Mózes 2:24 esetében: az újjászületett hívő ember Isten gyermeke, az Ő családjába született, ahol hívő társai képezik a szellemi testvériséget. Ennek a testvéri kapcsolatnak olyan szellemi dimenziója van, ami a természetes rokoni kapcsolatokból hiányzik, olyan szellemi közösséget teremt, ami a természetes családi kapcsolatokban nincs jelen.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a természetes rokoni, baráti szálak teljesen értéktelenek lettek, és többé nincs jelentőségük. Folytatva az új család/régi család analógiát, ha a régi család ellenségévé válik az újnak, ha el akarják tántorítani a hívőt Krisztustól, keresztény életviteltől, gyülekezeti közösségtől, - akár erőszakkal, akár manipulatív nyomásgyakorlással - akkor ebből is származhat egészségtelen „lelki kötés”, amit el kell vágni. Ez is imádság által, és egészséges határok felállítása által történik, de ebbe sem tartozhat bele a természetes rokonok iránti durva, tiszteletlen viselkedés. Éppen ellenkezőleg! Az Isten kegyelmére támaszkodó hívőnek kell különösen bölcsen, szeretetteljesen, türelmesen kell kezelnie ezt a helyzetet, és megmaradni a környezete iránti szeretetben. Hosszútávon pont ez a fajta hiteles krisztusi konfliktuskezelés teheti vonzóvá a hitet a korábban ellenálló környezet számára. A hívő gyermek továbbra is tisztelettel és engedelmességgel tartozik szüleinek a hétköznapi, a hittel nem szemben álló kérdésekben.

2 Kor 7:12-16: "A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el! És ha egy asszonynak hitetlen férje van, aki kész vele élni, ne hagyja el a férjét! Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. …Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?"

A nem-hívő rokonság jelenti az elsődleges misszióterületet, és itt bőven van módunk az életünk szavak nélküli bizonyságát is átadni – aztán persze szavainkat is, ha arra van szükség.

4.) 1 Péter 5:2-3: "A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak."

Azokat a közösségeket, akik mesterségesen, erőszakkal kiszakítják a frissen megtérteket a családi kötelékből, szembefordítják őket rokonaikkal, és a közösség abszolút hatalma alá helyezik őket, joggal nevezik szektának. Ilyen közösségekben pont a szellemi leuralás, kisajátítás okoz egészségtelen „lelki kötést”. Krisztus uralma alá kell vezetnünk az embereket, nem emberek, emberi közösségek uralma alá. A közösség lényege, hogy nem uralkodunk egymáson, hanem szeretetben szolgálunk egymásnak.

Kerekes Ernő