"...én élek, és ti is élni fogtok..."

(János 14:19b)

Húsvét közeledtével minden családban megkezdődik a tavaszi nagytakarítás. Ismét széppé és tisztává „varázsoljuk” otthonunkat és utána elégedetten élvezzük (egy darabig) munkánk eredményét.

Azonban ennél sokkal fontosabb, hogy lelki-szellemi értelemben is újra rendet rakjunk, kitakarítsunk. A hétköznapok során sok szemetet összegyűjthetünk, amelyeknek nincs helye életünkben. Ezek lehetnek egészen aprónak tűnő dolgok is, mint például őszintétlenség, egy kis elégedetlenség vagy komolyabbak, mint a pesszimizmus, az aggodalmaskodás, stb.

Ezek mind elterelik gondolatainkat a lényegről, az IGAZI ÉLET-ről. Arról az életről, melynek középpontjában a szerető Isten áll, minden jónak forrása, Aki annyira szeret téged és engem, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk.

Ismerek olyan embereket, akikkel annyira jó beszélgetni, akikre annyira jó ránézni, mert olyan bőségesen árasztják a szeretetet. Hát igen, a szeretetben is lehet gazdag az ember. Más a földi és a mennyei perspektíva, más az értékrend. Állítsuk vissza a húsvéti készülődésben (és minden nap) azt az értékrendet, amely az Úr szerint való! Ne a körülmények vezessenek minket, hanem Isten Igéje! Emlékezzünk meg Isten szeretetéről, Jézus Krisztus kereszthaláláról és ne felejtsük el, hogy örök életünk VAN Őáltala!

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem,

ha meghal is él: és aki él és hisz énbennem,

az nem hal meg soha.”

(János 11:25)

Szeretettel: Dr. Nagyné Dr. Hegedűs Mónika

Letöltés

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet,
e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.”

(1.Kor. 13:13)

A szeretet állapotában lenni jó, hiszen Isten a szeretet (1Ján. 4:8). Jó szeretve lenni és szeretetet adni, sőt feladatunk is, hiszen „ha valaki nem szereti embertársát, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” Vannak mégis olyan helyzetek, amikor a szeretetet, mint döntést hozunk meg. Ha ezt megtesszük, akkor a szívünk is változni fog és az érzés is követni tudja. Ezek igazak az Istennel, és embertársainkkal lévő kapcsolatainkra egyaránt.

A remény egy hozzáállás az élethez: tudom, hogy az Úr számomra a legjobb, és legszebb jövőt készítette el az Ő terve szerint és reményteljes jövőt adott nekem. Bízom az Ő szeretetében, kegyelmében és Atyaságában. Atya, Fiú, Szent Szellem ugyanúgy hármas egység, mint a hit, remény, szeretet. A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. Mi keresztények néha megkapjuk, hogy könnyű nekünk, mert mi hiszünk. Nos a jó hír, hogy a hit is mindenkié, aki választja. Van, aki Krisztust követő családba születik, van, aki élete során találkozik Istennel és lép a hit útjára, van aki nagyon akarja és Isten megáldja akarását, de a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Az Úr sokféleképpen működik, Ő bárhol és bárhogy célt tud érni, de a mi döntésünk is kell hozzá, hisz ott a szabad akarat. Annyira hálás vagyok Istennek, hogy mi ismerhetjük Őt és Belőle, a kifogyhatatlan forrásból táplálkozhatunk naponként. A hit, a remény, a szeretet Őreá utal és mintegy önmagában záródó kör Belőle is táplálkozik. Mi vagyunk a hírvivők, akik közvetítjük Őt a világnak, a világban!

Szeretettel: Dr. Nagyné Dr. Hegedűs Mónika

Letöltés

Szeretettel köszöntelek Benneteket és néhány személyes gondolatot szeretnék Veletek megosztani, remélhetőleg mindannyiunk épülésére, megerősödésére.

Mint keresztény emberek azon „szerencsések” közé tartozunk, akik tudják, hogy életüknek értelme, célja és Ura van. Nem csupán sodródunk, hanem pontosan Isten tervébe illeszkedve haladunk előre, töltjük be küldetésünket, futjuk be pályánkat. A hétköznapoknak mégis van (néha vagy sűrűbben) némi kizökkentő hatása. Vannak esték, amikor nem annyira szívesen tekintek vissza a délutánomra vagy a napomra. Van, amikor úgy érzem, nem vagyok jó bizonyság és ez kihat a lelkiállapotomra. Egyik este épp így voltam, amikor jött az üzenet: a hálaadás is életforma. Óh, Uram! - gondoltam magamban - pont most adjak hálát?

Én alapvetően mindenért nagyon hálás vagyok Istennek. Tudom, hogy minden jó Őtőle származik és minden az Ő kegyelme és dicsősége! De ebben a szituációban, amikor elég nehéz napom volt és egy kicsit sajnáltam is magam, ez mégsem jött ilyen természetesen. Persze tudtam, hogy Istennek igaza van, elkezdtem tehát hálát adni. Olyan érdekes megtapasztalás, hogy a hálaadással együtt rögtön érezhető lesz a szeretet! Ebben a „szeretetállapotban” eltűnik a harag, a neheztelés és az ember újra visszazökken a helyére. Talán mindannyian szeretnénk megspórolni a hullámvölgyeket, de ahogy egy versben is olvastam, valóban úgy igaz: „mélység felett van csak magasság”.

Éppen ezért: "Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:6)

Szeretettel: Dr. Nagyné Dr. Hegedűs Mónika

Letöltés